2. fejezet
Ipi-apacs a tus alatt, vókingonszánsájn és jobb nem ismerni az embereket

Álmomban dinoszauruszok lepték el a földet, én pedig baltával a kezemben és egy fekete-fehér kiscicával az oldalamon harcoltam ellenük. Hogy sikeresen-e arra már nem emlékeztem, hiszen az álom olyan gyorsan röppent tova, hogy csak pár foszlányra emlékeztem. Arra azonban elég volt, hogy aprócska mosoly játsszon a szám sarkában ébredéskor, amit azon nyomban agyonvert szöges bunkóval a hirtelen jelentkező fejfájás. Úgy éreztem magam, mint aki egész éjjel a falba verte a buksiját.Hatalmasakat pislogva és ásítozva gördültem le az ágyról. Félig csukott szemmel és fél mamuszban botorkáltam ki a konyhába, egyenesen a kávéfőzőhöz természetesen. Lenyomtam a cinkosan rám kacsintó piros gombot és vártam az illatos, fekete csodát. Leroskadtam az egyik székbe, fejemet a pultra pakolva, kezeim az asztalka alá lógtak ernyedten.

Van olyan ember, aki ellent tud állni a piros gomboknak? Szinte üvöltik, hogy: Gyere! Nyomj meg! Ki van írva, hogy nem lehet? Nem baj. Mi történhet? Csak egy piros gomb vagyok. Ja, hogy robban? Oppárdon. Ki gondolta volna?

A reggeli koffein adagom után már kissé színesebben láttam a világot és a fejem sem kínzott már annyira. Úgy tűnt, szép napsütéses szombati nap vár rám, így hát a zuhany alá vetettem magam. Már a vízsugár első érintésétől sokkal fittebbnek éreztem magam, élettelinek és fura mód roppant tettre késznek. Még az is lehet, hogy valami HASZNOSAT –igen így csupa nagybetűvel - fogok ma csinálni.

-Óóóó ájvókingonszánsájn óóóóóó óóóó ájvókingonszánsájn….

-Ezt lehetne inkább nem erőltetni?

Ha finoman akarok fogalmazni, a szar is megfagyott bennem, és még visítani sem maradt energiám, bár ez egyébként sem szokásom. Ahogy csak tudtam magamat takargatva reszkettem a tűzforró víz alatt, és gőzöm sem volt arról, hogy mégis ki a franc meri kritizálni a nem létező énektudásomat. Bár talán nem magán a kritikán, hanem a rajtam kívül fürdőszobában tartózkodó férfi miatt kellett volna aggódnom. Ekkor azonban felhúzták a rolót és hirtelen minden előző esti esemény lepörgött a szemem előtt.
A SZEMÉT……a kutyaképű……a konyha…..skizofrénia….megőrültem....
Te atyaég, ezek még mindig itt vannak???? Érdekes mód most már az sem rémlett, hogy lefeküdtem aludni.

-Mi a hétszentséges jó istent keres a fürdőszobámban? –kiabáltam ki még mindig a zuhanyfüggöny mögül.

-Ó, hát magának is jó reggelt Adeline. Csak gondoltam szólok, hogy borzasztó hangja van, amit sajnos nappaliban is tökéletesen hallgatni. Nincs inkább valami kellemes lemeze, amin számomra is elfogadható és élvezhető muzsika van?

Ahogy tapogatóztam megtaláltam a tusfürdős tubusomat. Kikukkantottam a függöny mögül és egy jól irányzott mozdulattal Sherlockhoz vágtam…volna. Ha nem lett volna olyan átkozottul gyors. Ügyesen, szinte eltáncolt előle és vigyorogva megfenyegetett az ujjával.

-Ejnye no, hát majdnem eltalált.

-Ez volt a cél maga perverz állat. Húzzon már ki innen. Miért nem tudott csak egy rossz álom lenni?

-Igazán sajnálom.

Bosszúsan felhúzta hegyes orrát, sarkon fordult és kiviharzott a fürdőszobából. Na, hát nehogy már még én érezzem magam rosszul miatta. Erőt vettem magamon, nagy levegőt vettem, törölközőbe csavartam magam és megpróbáltam felkészülni, egy borzalmasnak ígérkező napra.