Kurt Jamison híres volt az őrsön, de nem heroikus tettei miatt vált azzá, hiszen se golyófogó, se utcai harcos hírében nem állt. Ellenben az összes hihetetlen idétlen ügyet bevonzotta. Bár egy ideje pihenővágányon voltak az idióták, Kurt nem reménykedett abban, hogy véget ér ez a korszak, mivel azóta tartott, hogy betette a lábát az őrsre. Reggel útban a munkahelyére, határozottan elfogta egy olyan érzés, hogy ma megint „szerencséje” lesz valami normálatlan emberkéhez. Mivel már csak egy órája volt hátra a szolgálatból buzgón imádkozott a járőrautóban, amikor a rádió recsegése elhessegette a hiú ábrándot, hogy nyugodtan töltheti a maradék idejét.

-Itt a központ minden járőrnek, jelentkezzen, aki a legközelebb tartózkodik a Baker streethez.

Lemondóan felsóhajtott, levette a szemét a parkban vitázó fiatal párról, majd felemelte a rádiót.

-Itt Kurt Jamison, két saroknyira vagyok a helytől. Mi a helyzet Josh?

-Egy 84610-es van folyamatban a Baker street 221B alatt, jó lenne, ha mielőbb oda tudnál menni.

Josh hangjából nehéz volt megállapítani, hogy a sírás vagy a kitörni készülő kacagás kerülgeti, bár nagy valószínűség szerint leginkább a kettő vegyítve.

-Oké, de tök jó lenne, ha nem dobálóznál ezekkel a számokkal, ilyen például nincs is, ráadásul múltkor kiküldtél rablás okával egy családon belüli erőszakhoz. Hidd el az a nő tiszta őrült volt, még most is sajog mindenem, ha csak arra a hülye seprűre gondolok. Szóval mi van?

-Ha hiszed, ha nem –ekkor robbant ki belőle a visszafoghatatlan nevetés –khm szóval betörtek egy hölgyikéhez, aki azt állítja, hogy az elkövetők a konyhájában teáznak.

-Ne szórakozz, ez nem vicces.

-Viszont komoly.

-A picsába!

Kurt Jamison elkönyvelte, hogy ez az ügy is távol áll a világ megmentésétől, mint Antarktisz a kánikulától. Fancsali képpel indította a járőrautót és indult el a megadott címre. Ha ez megint olyan ökörség lesz, mint a dilis Martha esete, akkor az élő istenre esküszöm, hogy felmondok és felcsapok éjjeli őrnek-gondolta. Végigfutott az agyán az egykori bejelentés, amit ő fogadott.

-Úristen biztos úr, Bobby eltűnt, szerintem elrabolták. 

-Hány éves Bobby?

-Most őszön lesz 3.

-Mit viselt eltűnésekor?

-Egy piros kezeslábast.

-Cipő?

-Nem tűri meg a lábán az én drágám.

-Képet tud róla adni?

-Igen kedves rendőr úr, csak jöjjenek azonnal és adok én százat is.

Egy szó, mint száz, mihelyst Jamison kezébe fogta a képeket Bobbyról, kedve lett volna agyonütni valamivel az öregasszonyt. Bobby lehet, hogy eltűnt, de hogy egy rohadt macska volt, ami nem igazán rendőrségi ügy, az egyszer szent. Ekkora parkolt le a megadott ház előtt. Nagy levegőt vett, fejébe nyomta a sapkáját. A rövid koppantás után szinte azonnal feltépték az ajtót.

-Na végre, hogy itt van. Jöjjön már, és paterolja ki őket a konyhámból.

-Jó napot hölgyem. Adeline Harris?

A nő türelmetlenül biccentett, majd szélesre tárta az ajtót, és szinte beráncigálta a rendőrt a lakásba. A konyhaasztal felé bökött.

-       Látja ott azt a két jómadarat? Nos, ők úgy tartják a lakás az övék, így nem hajlandóak távozni.

Jamison két másodperc alatt lefőtt. Látta a konyhát, látta az asztalt, de…

-Már elnézést kérek hölgyem, de… szóval…nos, az asztalnál nem ül senki.

A másik erre elsápadt, majd huhogott, mint egy hóbagoly. Még vagy kétszer a konyha felé böködött, kapkodta a fejét a konyha és Jamison között, majd mutatóujját Kurt vállához nyomta, újra és újra.

-Kérem hölgyem, ne…-kereste a megfelelő szót, de megilletődöttségében nem igen találta - ne tapogasson.

Jamison elkönyvelte magában, hogy egy őrülttől jött a bejelentés, aki ráadásképp most úgy kering körülötte, mint egy keselyű, aki épp lecsapni készül, és néha meg-megböködi a kifejezetten csontos ujjával. Azt pedig mindenki tudja, hogy a csontos ujjal való böködés nem tartozik a kellemes élmények közé.

-Hölgyem, újfent megkérem, hogy ne érjen hozzám!

Pillanatok alatt változott meg Adeline Harris arckifejezése. Állkapcsát megfeszítette, majd elvigyorodott, ezzel mintegy neonreklámot helyezve maga felé: Igen őrült vagyok tessenek megkötözni, gumifalu szobát akarok szééééééhépséges színes labdákkal.

-Április bolondja –kaccanttotta.

-Hölgyem,-mondta Jamison türelmesen, bár egyre gyanakvóbban nézve a nőszemély mutatóujját- augusztus van.

-Óó valóban? Ez esetben elnézést kérek, van esetleg valami tennivalóm, ha kellemetlenséget okoztam volna Önnek?

A rendőr az égnek emelte a szemét, és arra gondolt, hogy őt bizony nem érdekli semmi, megíratott egy jegyzőkönyvet, majd biztosította Adeline-t, hogy ha még egyszer ilyet tesz, akkor bizony súlyos következményei lehetnek, még akkor is, ha valóban április van. Ezután sarkon fordult, és magában morogva sietett vissza az autójához, esélyt sem adva, hogy Mrs Harris ujja újra belefúrjon a vállába.