1.fejezet
Amelyben egy csökkent reakció-idejű hölgyemény teáját lopja két fura fazon, akik bár sose mutatkoztak volna be.

Nem vagyok egy gyorsan reagáló típus, inkább az a fajta, aki ha délután négykor összeszólalkozik valakivel, annyival zárja le a vitát, hogy : „oké” vagy „hagyjuk” vagy „mindegy” és a legdurvább esetben kombinálva a hármat (Szemléltetem: Oké, tudod mit? Hagyjuk, tök mindegy.) lehajtott fejjel elbattyog. Majd másnap hajnal 6-kor nyitott szemmel a plafont bámulva jobbnál jobb, és kackiásabb indokok, sértések kifogások, érvek tolulnak az agyam helyén lévő jó ég tudja hova. Így hát nem azért nem kaptam visító rohamot, amikor hazaérve két ismeretlen férfit láttam a konyhámban üldögélni, akik éppen a délutáni teájukat fogyasztották, mert olyan bátor lettem volna, mint inkább hogy nem tudtam feldolgozni a tényt. Pedig velem történt, akkor és ott. Barna táskám nagyon koppanva hullott a padlóra amint a két egészen különös ruhát viselő fazon rám nézett. Bután csupán ennyi tellett tőlem:

-Öööö helló!

Persze minden aránylag normális, vagy legalább is épeszű ember minimum közegért kiáltott volna, de legalább is nem marad ott ahol van, én viszont továbbra is bamba tekintettel bámultam őket. Az egyik világosbarna hajú, szögletes állú férfi volt, a másikon látszott, hogy nem egy hobo, ők ugyanis ritkán flangálnak szürke kockás öltönyben és csokornyakkendőben.

A nem-hobo végül, mondhatni barátságosan elvigyorodott, majd széles mozdulattal bentebb invitált. Engem. A saját lakásomba. Az általam „kifestett” (pacás volt mint a fene) konyhába. Bal lábamról a jobbra helyeztem a testsúlyomat, keresztbefont karokkal vizslattam tovább hívatlan látogatóimat, zavartan harapdálva alsó ajkamat, ők viszont szemmel láthatólag roppantul otthon érezték magukat. Viszont egy lépést sem tettem, se előre se hátra.

-Nézze John, vendégünk van! Kit tisztelhetünk az ifjú hölgyben?

Különösen mély, megnyugtató hangja volt, arca azonnal szimpatikus lett, ahogy kérdőn, már-már mókásan felhúzta bal szemöldökét. Bár nem hiszem, hogy illik szimpatikusnak találni egy konyhabitorlót. Bár egyszer Clarence néni fülig volt belezúgva egy bankrablóba, el is ment vele valahová Írországba, és amikor viszont láttuk az volt a sajátja amiben hazakeveredett, illetve a jobb csuklóján a Jake felirat díszelgett, bár a temetéskor azért ezt a szégyenfoltot szépen lealapozóztuk.

-Látom barátom, de fiatal látogatónk láthatólag meg van lepve. Tán’ nem ide indult?

Komolyan megfontoltam, hogy rossz lakásba sétáltam be, és vagy a 80 éves Mrs Norris dobta fel a talpát és költözött helyette új lakó, vagy pedig George vendégeit látom. George köztudottan remete volt, de legalább ilyen szomszédok mellett nem kellett attól tartani, hogy átpofátlankodnak mondjuk cukrot kérni. Egyik ötletem sem tűnt valószínűleg, viszont az sem, hogy kirabolnak éppen, és akik meg akarnak rövidíteni a teámat iszogatják. Ha jól érzem a levegőben, akkor ráadásul a mangósat. A szemetek. Ekkor értelmem csúcspontján, talán a tea iránt érzett sértettségemben feltettem a legértelmesebb kérdést, ami eszembe jutott

-Hát maguk meg mi a jó fészkes fenét keresnek itt?

Legalább annyira meglepődtek, mint én az imént mikor a konyha miniatűr étkezőasztalánál találtam őket. De a hangomban annyi erő sem volt, mint egy éjszakára kint felejtett pepsiben.

-Nos kedves, láthatólag Ön roppant mód zaklatott. Bár őszintén nem értem a kirohanását, mégis azt kívánja férfiúi létem, hogy udvariasan feleljek kérdésére, melyre a válasz igazán egyszerű. Itt lakunk kedves barátommal. És Maga mi járatban?

Ez volt a pont, amikor kapkodni kezdtem a levegőért, arcom a kezeimbe temettem, majd egy jólesően nagy lélegzet után végre hang jött ki a torkomon.

-Aki itt lakik, az én vagyok, nem maguk. 3 éve bérlem ezt a lakást, megköszönném, ha azelőtt elhúznának, mielőtt hívom a rendőrséget.

Nem izgatta fel őket különösebb módon a hivatalos szerv említése, a nem-hobo-de-mély-hangú felállt, és furcsa, majdhogynem szökkenő járással előttem termett, kihúzta majd meghajtotta magát.

-A tévedés az Öné hölgyem, minden bizonnyal mi voltunk itt korábban, de mivel továbbra sem tisztelt meg minket a nevével, hadd legyen én az udvariasabb fél. Engedje meg hogy bemutatkozzam, és akkor talán tisztázódnak a dolgok. A nevem Holmes, Sherlock Holmes…