Este 7 óra volt, a piros falióra ütemesen kattogott, a konyha pedig 120 wattos fényárban úszott. Sokan ismerik azt az érzést, amikor a jól megtervezett, vagy legalább is kellemesen monoton életük a feje tetejére áll. Többen, mint kellene. A konyha közepén állva én, Adeline Harris rá kellett hogy jöjjek, mennyivel édesebb az unalom, a napi 12 óra munka, mint valami, amit egész egyszerű képtelen vagyok feldolgozni. Valami dolgozott még belül, az óramutatók ritmusára szép lassan átszelve a lakást a nappaliban tértem magamhoz. Bár ez erős kifejezés, ugyanis továbbra sem tudtam, hogy most mégis mi a franc történik körülöttem, csak bámultam a falat meredten, mintha azt várnám, hogy valaki szép, míves betűkkel felírja a megoldást. Majd könyörögni kezdtem, hogy ez ne történjen meg, pont elég hogy két kitalált alak kószál a lakásomban, nem hiányzik, hogy még mindenféle ákom-bákomot lássak a falamon, amit utána természetesen nekem kellene újrafesteni.

Gondolkozni próbáltam, amit nem könnyített meg, hogy egy légtérben tartózkodtam az akárkicsodákkal. A magasabbik rótta a köröket, míg a kutyatekintetű gondterhelt arccal és keresztbefont karokkal ült a kanapémon. Úgy sejtettem, hogy két lehetőség áll fent. Az egyik, mely szerint megőrültem, de bánja kánya, legalább van társaság és tulajdonképpen nem is akárkik. A másik, hogy épelméjű vagyok, de valami nagyon durva dolog történik velem. Felettébb gyanús volt, hogy a rendőr nem lát senkit az asztalnál, na de hát mi van, ha csak vaksi szegény, a legjobb családokban is megesik. A betolakodóknak szólni sem kellett, maguktól odabattyogtak mellém, de a rendőr csak engem nézett meredten. Ekkora kezdte el Sherlock böködni, de a fickó mégis rám lett dühös. Holmes magához ragadta az irányítást, és inkább hülyét csinált belőlem, én pedig úgy meg voltam döbbenve, hogy, ha nem is lelkesen, de asszisztáltam hozzá. Viszont ez így nem maradhat, utána kell járni, mi történik velem.

Sherlock rám nézett megnyugtatólag, hatalmas zöld szemeivel, valószínűleg, ugyanaz járt az ő nem létező fejében is, mint az enyémben, mert mutatóujját az ég felé emelte, és lelkesen kiáltotta:

-Irány a könyvtár!

-Nemnem, nemnemnem! – vágtam rá azonnal, talpra szökkentem és még hadonásztam is hozzá. Ki van csukva, hogy két őrült fickóval, akiket nagyon úgy tűnik, hogy rajtam kívül senki sem lát, elhagyjam a lakást.

Meghökkenve néztek rám, hiszen az eddigiekhez képest meglehetősen fürge észjárásról, no jó, inkább csak megmozdulásról tettem tanúbizonyságot.

-Nem –nyögtem ki a hatodik nem-et is egyhuzamban és leroskadtam a fotelba- itthon maradunk, viszont szükségem lesz szélessávú internetre, egy kétmagos processzorra, illetve négy-öt UTP kábelre, valamint egy router sem ártana.

Körülbelül olyan képet vágtak a dologhoz, mintha az űrből jöttem volna, és kétség sem fér hozzá, ha valóban a 19.századból valóak, akkor ez egy csomó halandzsának tűnhetett. Egyébként egy 21. századi embernek is. Nekem is. Tegnap hallottam valami hasonlót a tévében, egy huszadrendű kémfilmben. Abszolúte semmi értelme sem volt, legalább is ebben az összetételben, csupán olyannak akartam tűnni, mint aki a helyzet magaslatán áll.

- Ugyan, ugyan Adeline, maga sem hiszi el, hogy tudja, mit beszél ugye? Ne feledje, akárhonnan jöttem is, tagadhatatlanul én vagyok Sherlock Holmes, és tudom, hogy valaki mikor mond valótlant, ráadásul úgy reszket mint a nyárfalevél.

Lesütöttem a szemem és bámultam a bal lábam alatti vörösbor foltot. Picsába. Konkrétan elpirultam, de nem tudom miért? Bár ha tudnám, valószínűleg tudnék ellene tenni valamit, és nem rákvörös képpel rugdalnám a padlót. Dacosan kaptam fel a fejemet, majd sértődötten néztem leleplezőmre. Mintha valami varázsereje lenne, úgy rántja le a leplet a hazug mondatomról. A szemét. Talán ezentúl, inkább így emlegetném magamban: A SZEMÉT.

- Akkor jöjjenek utánam, utánanézünk az IN-TER-NE-TEN. –szándékosan tagoltan mondtam a számukra ismeretlen szót, mintha komplett idiótákkal beszélnék. Istenem, hát végül is azok, vagy én vagyok az. Mindegy, hagyjuk. De azért hagy érezzék egy kicsit hülyének magukat. Igazán megérdemelnék. Rohadt mangóstea ivó, konyhabitorlók.